Üdv újra itt! Legutóbb valahol a Pentium korszak vége felé voltunk. Most pedig pontosan onnan vesszük fel újra az emlékek virtuális fonalát.

Szóval, a PIII-as masina már teljes mértékben saját tulajdon volt, egyúttal el is kezdett rohadtul kiöregedni. Az újabb játékok vasigényének megteremtéséről egy ideje már egy jó áron beszerzett GeForce 3 Titanium 500 gondoskodott, de sajnos a processzor limit egyre jobban érezhető volt. Ekkoriban már sor került az első IGAZI LAN-partykra, és bár a Quake 3 még mindig csodásan futott, mégis eléggé gáz volt, ahogy egy Warhammer 40.000 - Dawn of War közepes beállításokon meg-megröccenve lassította mindenki számára a játékot. Az utolsó csapás aztán az volt, amikor az egyébként nagyon jól szolgáló Titanium végül megadta magát, természetesen napokkal a gyári garancia lejárta után. Hirtelen, végső elkeseredésünkben belevágtunk egy épp kéznél lévő GeForce 2 MX 200-at. Aki ismeri a kártyát az tudja, hogy ennyi erővel egy féltéglát is kalapálhattunk volna a VGA foglalatba.

Aztán a CoD második, majd első része is kiírta, hogy ezzel a videókártyával ő márpedig nem hajlandó elindulni, úgyhogy nem volt mit tenni, fejleszteni kellett!

Szerencsémre gépfejlesztési szükségletem egybeesett Imhotep uraság hasonló törekvéseivel, így baráti áron sikerült beújítanom az ő 1.6-os AMD rendszerét. Fogalmam sincs, milyen lehetett az alaplap, de az 1,6GHz-es processzort nagyon szépen kiszolgálta, amihez 1GB DDR1-es RAM-mal társult. Már csak egy videókártyára volt szükség! Megfogyatkozott pénzmagom, és egyébként is erősen korlátozott anyagi helyzetem okán egy olcsó, de a célnak megfelelő videókártyát vettem, ami ha jól emléxem egy GeForce 6200A típusú dög volt. És bár már megvételekor eléggé erősen látszottak a korlátai, a következő majdnem 1 évben hűséges szövetségesnek bizonyult:)

A Dawn of War végre szépen futott, az ekkor megjelenő Oblivion valahol a közepes és a minimum között játszhatóan eldöcögött. A LAN partykon lassan az uralmat átvevő legújabb COD rész, a Modern Warfare pedig szintén szépen elfutott az új konfigon, természetesen csak medium beállításokon. Bár a Pentium III első évében tapasztalt baráti körből áradó közirigység tárgya az új gép már nem lehetett, a világ rendje mégiscsak helyreállt!

Ha jól emlékszem, a nemrég ajánlott Titan Questhez is még ezen a konfiguráción volt szerencsém, de aztán kevesebb, mint 1 év múlva a videókártyát sikerült lecserélnem, ami adott még egy plusz lökést a masina élettartamának. Már nem emlékszem pontosan az új kártyára, de talán egy 6800-as lehetett (Vagy egy 8600-as? rohadtul nem mind1, de a cikk szempontjából most mégis az:)).

Ezen a gépen ért utol a WoW-korszakom, amire azóta is vegyes érzelmekkel gondolok vissza.

Egy részről, a Blizzard még mindig a legjobbak legjobbika, és a WoW-val az MMO műfaján belül is bebizonyították ezt. Másrészt, én sajnos nem nagyon vagyok oda az ememókért, és a WoW magán viseli a stílus összes nagy betegségét. A WarCraft univerzum pedig talán már sosem lesz a régi a WoW-féle gagyifeszt "lore" után (Ez nem igaz, a Blizzard bármikor előjöhet majd egy WarCraft 4-el és helyreállíthat mindent. Kérdés, hogy ez bekövetkezik-e, és ha igen, mikor? Amíg a WoW végleg ki nem múlt, addig biztosan nem).

A fenti erős kritika ellenére az első karakterem felhúzása közbeni felfedezés, ismerkedés, a kezdeti közös hentelés Imhoteppel sok kellemes emlék forrása lettek. A játékot a Tauri Reborn tört szerverén kezdtem, majd beszereztem a BC-ig hivatalosan is a gémet. A sors furcsa fintoraként azonban 2 hónap játék után meguntam a hivatalos verziót, és visszamentem tört szerverre (ezt nektek, "a tört szerver akár a guminő"-t harsogó tömegek)!

Sajnos a WoW-nak mégsem sikerült teljesen rabul ejtenie (vagy szerencsére?). Köszönhető volt ez a játék MMO mivoltának, és a nemlétező történetének. Nehéz volna a WoW-ot csalódásként elkönyvelni, hiszen tudtam, hogy mire számítsak, amikor nekiálltam, és még így is eléggé sok időt töltöttem (kisebb-nagyobb szünetekkel) a játék világában. Mégis a Blizzard címei közül talán ezt raknám személy szerint a legutolsó helyre.

Irónikus, de ugyanakkor talán ez a játék termelte a legnagyobb bevételt a Blizzardnak, és bizonyára egymaga fedezte a Diablo 3 "blizzard-szerűen" hosszú fejlesztési költségeit.

Azt hiszem, a WoW idején már 2 giga RAM muzsikált a gépben, mégis kezdte megérezni ez a konfig is az idő vasfogát. A C&C 3 - Tiberium Wars mediumon még szépen elfutott, de a Red Alert 3 már nagyon gyilkolta a vasat.

A StarCraft 1 azonban újra előkerült, és még mindig nagyon jól szórakoztam vele. A LAN-partikon pedig hódítottak a Battle for Middle-Earth részek. Személyes kedvencünk az 1. epizód volt, a 2. részt először eléggé kétkedve fogadtuk. Aztán később az is elővillantotta oroszlán-körmeit, de az 1. rész még így is etalon maradt!

Film és sorozat fronton pedig egyre inkább utat tört magának a HD őrület, ami pedig szintén jobban örült volna egy hangyányit jobb vidikártyának, és egy valamivel izmosabb processzornak. Így történhetett, hogy szépen lassan elkezdtem elkülöníteni a pénzmagot egy újabb konfigurációra.

Eddig talán összesen nem költhettem többet 100.000 Ft-nál PC hardverre (bizony konzolos barátaim, csak ésszel kell vásárolni!). Azonban éreztem, a PC ipar annyira elhúzott mellettem, hogy ha ismételten utol akarom érni, a következő beruházásommal kénytelen leszek közel megduplázni a fenti értéket. Így történt aztán, hogy pár honapra rá, 2010. szeptemberében (épp időben a StarCraft 2 őrülethez, ami az előző konfigot nagyon gyilkolta már) megérkezett az új masina. A csere alaplaptól kezdődött, és bár maga a ház ugyanaz maradt, belül szinte minden kicserélődött. Az egész mizéria valamivel több, mint 90 ezer forintot kóstált, de mivel azóta is ez a konfig muzsikál még mindig elfogadhatóan, így kijelenthetem, hogy minden forintját megérte!

Természetesen az új gépnek is AMD lelke volt. 3 magos Fusion processzor ketyegett benne, 2 GB DDR3-as RAM-mal ellátva. A videókártya pedig életemben először egy ATI, a HD 4670-es 1GB-os kiszerelése volt. Szóval, a mai napig ez a konfigom, és igazából egy engem érdeklő játékkal sem gyűlt meg a baja.

Modern Warfare 2, 3, Mirror's Edge, AvP 3, Dead Space 1-2, StarCraft 2 mind nagyon szépen muzsikált. Bevallom, a Battlefield 3-at nem teszteltem, és ez az a játék, ami potenciálisan kifoghatna a konfigomon, de mivel Win7-et akarna a kicsike, ezért nem mostanában lesz alkalma harcba bonyolódni a gépemmel.

Nagyjából el is jutottunk napjainkig. Jelenleg a Black Ops-al szemezek, úgy tippelem valamikor a nyár vége felé erőt vesz rajtam a kíváncsiság, és letolom. De egyelőre úgy sejtem, hogy a hamarosan megjelenő Diablo 3 lesz felelős a legtöbb gép előtt görnyedésért. Illetve görnyedni nagyon nem tervezek, hiszen a gép már több, mint egy éve hozzá van kötve a HDTV-hez. (Ismételten csak ezt tudom mondani: ezt nektek konzolosok! :))

Mint láthatjátok ezzel nagyjából végére is érkeztünk a retró korszaknak. De mint korábban megjegyeztem, ez nem jelenti egyben a retró rovat végét is! A közeli terveim között szerepel 1-1 cikk elejéig (vagy akár 2-3:P) megfűzni kedves blogoló társaimat, hogy saját élményeikről is meséljenek. Továbbrá tervben vannak további retró témájú írások is. Ami szinte biztos, hogy téma lesz: LAN-partyk bővebben, a Magyarországi játékos-újságok története, jópár szándékosan kihagyott, vagy épphogy megemlített játékokról, és a hozzájuk kötődő élményekről eszmefuttatások, valamint bármi, ami még eszembe jut majd ;)

Szóval, ez még nem az út vége, hanem épp egy új kezdet! A nosztalgia él és virul!